Először látott havat, nyári gyerek. Meg is torpant először, térdig merülve, kezeit széttárva: na, most ilyenkor mivan, apa. Idővel persze legyőzte ezt is, mint mindig mindent. Nem lehet megállítani. Ő megy. Senki nem tudja, hogy miért és merre, de sapkába tuszkolt arcán látszik: ő aztán tudja miért és merre és nem is érti, hogy más miért nem. Előre van az. Oda, messzire. Mert ott van. Hát, tudod?! Az. Nincs akadály, átugorhatatlan bucka, átcsúszhatatlan jégcsapda, kiabáló apa, hogy "álljámámeg". Ő megy. Mert arra van az Az. Úgyhogy, ropogjon csak a hav a préselt műanyag csizmácskák alatt, ropp-ropp töretlenül. Kövessen ki bír.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.