Sokat jártam a Teve utcában. Rendészeti újságíróként - volt egy ilyen korszak is - bizonyos napokon jószerivel bent laktam az ORFK sajtóosztályán. Szerettem ott lenni. Amikor még Németh Lajos alezredes volt a helyettes vezető. Beszélgettünk, sztoriztunk, megoldottuk az élet nagy kérdéseit; szivárogtatásról persze szó sem lehetett. A kávé felejthetetlen volt. Egy mosoly, két cukor, kis tej, sokszor nyelvembe jut az emléke. Aznap, amikor belelőttek a rendőrpalotába, Németh Lajos barátom (remélem használhatom ezt a szót annak ellenére, hogy az elmúlt években elsodort minket egymástól az élet) irodája is kapott néhány töltényt. Freudi dolog, de már hajnalban kipattant a szemem, az ébredők híradóját látva hamar kocsiban voltam, majd a Teve utcában. Még azelőtt beengedtek, hogy a főkapitány lezárta volna az épületet a sajtó elől. Ez a fotó aznap reggel készült. Lajos megörökíti a falába fúródott, golyóütötte lyukakat. Különös emlék.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.