Skótföldön jószerivel nem lehet úgy elhajítani egy kavicsot, hogy az ne találna el egy keltakori emléket, egy gyönyörű templomot vagy várromot. Sőt, bizonyára maga az elhajított kavics is valójában ősi időket idéző, tiszteletre méltó ereklye. Úgyhogy, jobb ha az ember nyitva tartja a szemét, mert elég félretolni egy kósza borókaágat, félrefésülni néhány fűszálat és hasonló szépségekbe botlik a világlátó. S hogy az idő mennyire megszentelt tud lenni: a kép készítésekor két brit vadászgép robajlott el felettem, csíkot karcolva a felhőbokrokba. Nehéz elfelejteni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.