Mesevilág volt aznap este, a tökipompos illata és íze keveredett a kimért borok kimért szagával. Nem hömpölygött a tömeg, nem olyan fajta az, de szardíniálódott rend és mód szerint. A skótdudás rutinosan vezette a menetet, a dobok rutintalanul, de magabiztosan brummogták az ütemet, a fáklyás teszveszhoszteszek illegtek és billegtek. Az akrobatikus embergúla hibátlanul emelkedett ki, taps, taps. Dudás menet el, tűzartisták fel. Átható etilalkohol verekedett helyet magának és füst szünetei közé, a lány csörgette láncait. Égő égők karcoltak formát az éjszakába. Én meg csak arra figyeltem, hogy a színpadra dőlve nehogy véletlenül magam is tűzbe jöjjek...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.