Szégyen vagy tán gyalázat is egészen: nem vagyok sem sörös, sem boros; egyik sem úgy igazán. Az édes vörösborokkal is csak most, két gyermekes apaként barátkoztam már meg - de valljuk meg, ez sem valami férfias ital. Whisky és tequila, na az igen, gurítom is őket néha, de mégsem a legközelebbi barátaim. A görög mazsolaborral - mint olyan - Laci barátomnál ismerkedtem meg. Az egyetemi évek egyik sötét estéjén történt, odakint tombolt a vizsgaidőszak. Hideg volt. Mi meg felkészületlenek. Összeültünk hát egy estére, ketten tán többre megyünk. De Laci kinyitott egy üveg görög mazsolabort - kezdésnek. Egy pohár nem árthat, serkenti is az agyműködést, jó a vérképzésnek, meg egyáltalán. A második pohár az agyműködés mellett már a szóképzést is serkentette, a harmadik azért kellett, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásunk, a negyedik meg azért, mert az páros szám. Néhány hosszú Marlboro még az erkélyen, figyelve a téli lucsokba parkoló autók keringőjét. Beszélgetve, mazsolaboros mondatokat forgatva a fogaink alatt, ott, a békásmegyeri éjszakában megoldottuk az élet nagy dolgait. A másnapi vizsga anyagát már kevésbé... Na, azóta szeretem a görög mazsolabort.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.