Mindig széjszegleti mosollyal olvastam a visegrádi útjelzőtáblákon: "Fellegvár" balra. Gondoltam, magyaros túlzásról, büszke felnagyításról, jószándékú nagyzolásról van szó csupán. Kicsit fellengzős, de a miénk. Aztán egy szombat reggel - a családdal - a dunakanyar felé kirándultunk. Esős, ködös, ingujjlehajtós, cippzárösszeakasztós idő volt. A fellegek közelebb bújtak a földhöz. Mintha az Isten kedélyesen pipázott volna aznap, a füstöt a domborzat közé pöffékelve. És a várormon tényleg a fellegek között jártunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.