Egyik skóciai utamon befizettünk delfinnézésre. A kis lélekvesztő egy Cromarty nevű kis település partjairól indult a Black Isle-n. A falu - hogyhogynem - magáért beszélt, a megszokott szépségek és rejtélyek minden sarkon. A helyi fazekasműhelyben például a szebbnél szebb tárgyakat egy Németországból átszökött lány készítette. Made in Scotland. A delfinnéző túra alig egy órán át tartott, a partvidék madárvilágát közelről megismertük - lévén delfin sehol. Mondta ugyan a csónak skandináv ősökkel bíró kapitánya, illetve kapitánynője, hogy garantálni semmit nem tud. Haja szélszabta, arca tengervízszárította. Újkori vikingnő egy újkori motorcsónakban. Egy óra után lehorgonyzott a nyílt vizen. Vártunk. Fotóapparátok készenlétben, mindenki a fodrokat kémlelte, hátha. De nem. Kapitányunk (oh, kapitány, kapitányom) mentőötlete a házi készítésű sütije volt, amit barátságos műanyagdobozból kínált körbe. Finom volt. Emberi. Tetszett. Ízlett. Az utolsó morzsák idején egy kóbor, vad delfin is felbukkant, uszonyát kacérul ki-kiemelte. Az éhes turistaszem sem maradt betevő nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.