Évekkel korábban szerettem bele a Runrig dalaiba, miután az első lemezt megvettem egy edinburghi üzletben. Aztán megvettem a következőt, és szép lassan az összes többit is. Egyik skóciai utam során a menetrendet úgy alakítottuk, hogy épp az egyik nagy nyári koncertjük felé vigyen az országút: a Loch ness partjára. Persze, aznap az utóbbi évtized legnagyobb és leghosszabb esője szakadt ki a skót égből. Egyedül én vállaltam a baráti csapatból, hogy: ha tetszik, ha nem, én végigállom. Fanatizmus. Kapunyitás délután kettőkor, verekedés az első sorokért, meg az olcsó, egyfontos esőponchóért. A Runrig este nyolckor lépett színpadra, addig előzenekarok, kelta legendák, Julie Fowlis élőben. Meg az eső. Összesen tizenkét órát álltam a szakadó esőben egy korlátnak támaszkodva. De megérte. Igaz, a koncertről készült DVD-n még csak vágóképként sem vagyok rajta. Pedig ott vagyok valahol én is: ázottan, fáradtan, és boldogan...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.