Elég neki, ha csak meglátja, ahogy a pórázáért nyúlok. Mérgezett egér módjára kezd el körözni a két fenyő körül, a négyláb már egész kis nyomvonalat vájt a földbe. A kerítésnél azért megvárja, míg szólok neki, hogy jöhet. Biztos, ami biztos. Vakra már nem vállal be akármit. Póráz fel, nyak megfeszül, húzza a mázsagazdit. Menjünk már, menjünk már, men-jünk-már. A tó az utca végén van. Mégsem lehet elég gyorsan szaporázni, neki oda kell mielőbb érnie. És aztán jöhet a megunhatatlan: dobdelalabdáténmegvisszahozom körforgás. Hálás egy fajta ez a selyemszőrű-drótszőrű magyar vizsla...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.